Angela Merkel több politikai célt is kitűzött maga elé. Ő akart lenni a leghosszabb ideig hivatalban lévő kancellár, és az első kancellár, aki saját maga választhatja ki az utódját. Úgy néz ki, egyiket sem tudja megvalósítani.

Annagret Kramp-Karrenbauer távozik. Olaf Kosinsky [CC BY-SA 3.0 DE]

Elvileg még mindkettő lehetséges. Helmut Kohl 1982 október és 1998 október közt vezette a szövetségi köztársaságot, pár nappal több, mint tizenhat évig. Angela Merkel 2005 november 22 óta tölti be ezt a posztot. A következő választás elvileg 2021 szeptemberében esedékes. Ha a kormány ténylegesen kihúzza addig, és Merkel még két hónapig ügyvezetőként kancellár marad, elérheti a rekordot.

Az utódlás terén rosszabbak az esélyei. A kancellár a korábbi Saar-vidéki miniszterelnököt, Annagret Kramp-Karrenbauert választotta ki utódjául. Merkel a Németországban is gyakran rövidítve, AKK-nak nevezett politikust több év alatt szerette volna felépíteni, ezért hívta 2018 elején Berlinbe, és adott neki a párt országos szintjén feladatot. 

A Kereszténydemokrata Unió (CDU), Merkel pártja, a 2017-es szövetségi választást megnyerte, de nagyon sok szavazót veszített a négy évvel azelőtti választásokhoz képest. Győzelmét leginkább annak köszönhette, hogy az évtizeteken át nagy riválisként megjelenő szociáldemokraták még nagyobbat buktak. A választási eredmény nyomán Merkel kancellár maradhatott, de a párton belül meggyengült a pozíciója, amit a 2018-as tartományi választásokon elszenvedett veszteségek még jobban aláástak. A hesseni választás után Merkel úgy érezte, lépnie kell, és bejelentette, se a pártelnöki, se a kancellári posztra nem pályázik többet. Mindkét mandátumát kitölti, de újra nem indul. A következő szövetségi parlamenti választásokig ekkor még jó három év volt, Merkel pártelnöki megbízatása viszont pár hónappal később, ugyanazon év decemberében lejárt. 

AKK-t, ha szűken is, de megválasztották pártelnöknek. És akkor elvileg volt kicsit több, mint két és fél éve, hogy felépítse magát kancellár-jelöltként. Csakhogy ez a kormányzó párt elnökeként, úgy, hogy nem viselsz kormányzati funkciót, nem is olyan könnyű. A kancellárt nemigen támadhatod, hiszen mégiscsak a te pártod jelölte. Ha mindenben támogatod, semmi jelét nem adod a saját önállóságodnak, akkor meg midenki úgy néz majd rád, úgy a saját pártodban, mint a választók, mint aki Merkelt utánozza, csak még gyengébb is nála. 

Ez a pozíció így nem csak kellemeltlen, de egyedülálló is a háború utáni német történelemben. Kramp-Karrenbauert egyre jobban feszítette is, hogy szinte semmi tere nincs, viszont aktivitási kényszerben van. Angela Merkel, bár ő hozta AKK-t ebbe a helyzetbe, nemigen igyekezett neki segíteni. A kancellár egyre jobban önállósította magát, nem csak, hogy nem adott teret a pártelnöknek, hanem pont ellenkezőleg: kihasználta, hogy már nem köti őt a párt, és, hogy mivel legközelebb már nem indul, nem kell azért küzdenie, hogy a CDU ismét őt jelölje. A pártelnök egyre többször került olyan helyzetbe, hogy a CDU elnökeként kritikusnak kellett volna lennie Merkellel szemben, de ezt sosem vállalta igazán fel. 

Eközben, hogy mégis mutassa az aktivitás jeleit, ne szürküljön el teljesen, időnként bedobott egy-egy ötletet, de ezek közül egy se volt, ami jól sült volna el. Gyakorlatilag hónapról hónapra nehezedett a helyzete. Egyre több energiáját emésztette fel a párton belülről érkező támadások elhárítása, és eközben országos szinten a népszerűsége folyamatosan esett. Egy év alatt 45-ről 20%-ra esett a személyes népszerűsége a választópolgárok körében, miközben Merkel stabilan tartotta a pozícióit.

Kramp-Karrenbauer helyzete nem volt könnyű, de lehetetlen sem. Hibái arra mutattak rá, hogy hiába vezette sikeresen az ország második legkisebb tartományát (a Saar-vidék lakossága az egymillió főt sem éri el), nem rendelkezik azokkal a politikai képességekkel, amikre Németország legnagyobb pártja első emberének, a kancellári poszt várományosának, szüksége van. 

A thüringiai tartományi választás, és az azt követő események (ezekről majd a későbbiekben írok külön is) végképp rámutattak, milyen gyenge lábakon áll Kramp-Karrenbauer hatalma már a saját pártján, a CDU-n belül is. A testvérpárt CSU elnöke, Markus Söder, is oda-odaszúrkált neki. 

Annagret Kramp-Karrenbauer végül 2020 február 10-én bejelentette, hogy nem vállalja a kancellárjelöltséget, és a pártelnöki posztot is csak addig tartja meg, amíg meg nem választják az utódját. Ezzel elejét vette a szociáldemokrata SPD-t az utóbbi években kétszer is uraló káosznak, és biztosította, hogy a CDU-nak folyamatosan legyen legitim, megválasztott elnöke, de ezzel együtt lényegében beismerte a saját bukását, és feladta a politikai ambícióit. 

Már most, egy héttel később látszik, hogy ezzel a lépéssel gyakorlatilag elindította a következő szövetségi választás kampányát - és ezt a blogot is. Valószínűleg sem ez, sem az nem volt szándékos. A blogon folyamatosan követni fogom a német politika eseményeit a következő szövetségi választásokig. Vagy azután is. Igény szerint.